A Hormuzi-szoroson naponta 17–18 millió hordó kőolaj halad át, ami a globális olajkereskedelem körülbelül 20 százalékát ...
Iránban egy két-napon belül meg akarják választani a legfőbb vallásii vezető, Ali Hamenei utódját. Vasárnap felröppentek ...
Az ifjú állatorvosok nem értékelték túlzottan Varga-Bajusz Veronika eszmefuttatását. Szeretném nagyon világosan és kedvesen ...
Ha már nem élhetünk igazságos, békés, szabad, megértő világban, legalább annak szellemiségét, a humanizmust ne vegyék el ...
Nagyapámmal kezdődött mindent. Gyűjtő volt, és a kolozsvári bérház kétszobás lakásának szinte minden négyzetméterén tárolt ...
Újból erős csúsztatásokra és tételes valótlanságokra építette autóipari eszmefuttatásait a miniszterelnök a múlt héten, a Mercedes-Benz 140 éves évfordulója alkalmával tartott kecskeméti ünnepségen.
Az EU és az Orbán-kormány közötti ellentét évente több ezer milliárd forintos kárt okozna a magyar gazdaságnak, a kilépés hatása pedig egy háború pusztításával érne fel.
Húsznál is többen megsérültek, köztük egy négyéves gyermek. Vizsgálat indult, hogy miért nem működött a légvédelem.
Dühösen elkeseredett előadás a Semmi 2.0. Kétségbeesés sugárzik belőle. Indulatcunami árad a nézőtérről. Dübörög hozzá a színészek által játszott zene, harsognak a dalok, tombol a félelemmel átitatott ...
Erkölcsi felelősségvállalásra szólította fel az iráni konfliktusban részt vevő feleket a katolikus egyházfő. Erkölcsi felelősségvállalásra szólította fel az iráni konfliktusban részt vevő feleket XIV.
A nő bal szeme olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok szerint lehet, már nem is fog látni vele. Lemondott tisztségéről Bodor András, Szentmártonkáta alpolgármestere, miután egy nő arról számolt be, ...
Néhány óra leforgása alatt nem kevesebb, mint hárommilliárd euróval lett gazdagabb Michal Strnad, a cseh CSG cégcsoport tulajdonosa. A temérdek pénzt még januárban vághatta zsebre, miután a hadiipari ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results